A weboldalon cookie-kat(sütiket) használunk, amelyek segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Az Uniós Adatvédelmi Törvény értelmében, ha a Rendben gombra kattintasz, jóváhagyod a cookie-kat. További információkat az Adatkezelési Tájékoztatóban találsz.

Termékek Menü

10 ok, melyek gyorsítják a bőröd öregedését

Ha már a húszas éveidben is betartasz pár alapvető szabályt, jó eséllyel letagadhatsz majd jó pár évet a későbbiekben, ha esetleg már jócskán túl vagy rajta, akkor sem késő még odafigyelni a folyamatokra, mert késleltetheted ráncok kialakulását.

Alap tézis, hogy a bőr rugalmasságának elvesztéséért elsősorban a kollagén és az elasztin csökkenő termelődése a felelős, másodsorban a bőr vízmegkötő képességének a csökkenése. Ugyanakkor a mimikai izmoknak is nagy szerepük van a ráncok kialakulásában.

Egy idő után láthatóvá válnak a öregedés jelei: megjelennek a finom vonalak, ráncok, pigment foltok, csökken a bőr feszessége, mattá, szürkévé válik.

dr. Leslie Baumann 10 pontban szedi össze az okokat, hogy mitől is öregszik a bőr: Bár egy kicsit tudományos, de érdemes elolvasni: O)

Itt konkrét javaslatokat is adunk, hogy mit is érdemes tenned, ha késleltetni akarod a ráncok megjelenését.

  1. Sejtek alulműködése: A kollagén, hialuronsav és a heparán-szulfát (egy fehérje, amely szerepet játszik a kollagén és elasztin megtartásában) felelősek a bőröd fiatalságáért. Ezek természetes körülmények között is előfordulnak a bőrödben, ők biztosítják a fiatalos, sugárzó, telelt bőrt. Ha ezek nem termelődnek újra és újra, a bőröd elindul egy öregesdési folyamatban.
  2. Hiperaktív sejtek: az UV fény hatására, a leégés során a bőröd védekezik, ezért jelennek meg sötét foltok rajta és válik egyenetlenné, vastagabbá. A megvastagodott bőr és a pigment foltok feladata, hogy védje a bőröd a Nap káros sugarai ellen.
  3. Glikáció: Azt tudod, hogy a cukor hogyan hat a szervezetedre. De azt tudod, hogy hogyan hat a bőrödre?  A cukor káros hatásairól más sokat olvastunk. Mi is foglalkoztunk egy külön cikkben itt. A cukor elősegíti a bőr öregedését. A legfrissebb kutatások kimutatták, hogy a cukor hatására a kollagén rostok elvesztik rugalmasságukat – ezt hívjuk glikációs folyamatnak - „eltörnek”. Így válik a bőr rugalmatlanná, merevvé, így lesz a bőröd törékeny, ráncos és elvékonyodó. Láthatóvá és maradandóvá válnak a ráncok. Ráadásul még a szervezet antioxidáns szintjét is csökkentik.
  4. DNS-károsodás:  A napozás is egy örökzöld téma, az UV sugárzás károsítja a bőrsejtek DNS-ét, így öregítve a bőrödet.
  5. A mitokondriumok: - hívhatjuk erőműnek is - termelik azt az energiát, amely helyre hozza a DNS károsodásokat. Ebből az energiából „készül” az új kollagén, és a hialuronsav.
  6. Lizoszómák: Ezek a sejtek segítik a "szemét eltávolítását". Ha nem működnek optimálisan akkor a toxinok, és a mérgek akadálytalanul felhalmozódnak és károsíthatják a sejteket.
  7. Lassú sejtmegújulás: A sejtmegújulás a korral lelassul. Amíg fiatalon az okozott károkat gyorsabban regenerálja a bőr, addig a kor előrehaladtával ez a folyamat lassul. Így lassul a gyógyulási folyamat.
  8. Bőr hidratációja csökken: A bőr hidratációjában kulcsszerepet játszik a hialuron sav. Ha csökken a bőr barier rétege a nedvesség könnyebben elpárolog, szárazabb lesz a bőröd. A szárazabbá válásában a hormonális átalakulások és a bőrben lévő verejték- és faggyúmirigyek „kifáradása" is szerepet játszanak.
  9. Izommozgás: Az arcizmok és a szövetek fiatalkorban olyan rugalmasak, hogy egy bizonyos életkorig ennek a mozgásnak nincs látható nyoma, vagyis amikor az izmok nem mozognak, a bőr kisimul. Amikor azonban a szöveti rugalmasság csökken, a bőrön már nyugalmi állapotban is láthatóak lesznek a redők, a ráncok. Ráadásul a folyamatosan használt mimikai izmok az évek során egyre erősödnek és nyugalmi állapotban sem lazulnak el teljesen.
  10. Gyulladás: Minden mindennel összefügg. A szervezetedben bárhol alakulnak is ki gyulladások,  sok-sok problémát okoznak, megterhelik a szervezeted, és a gyulladások csökkentik a kollagén, elasztin, hialuronsav szintet is.  
blog comments powered by Disqus